Természetes algairtás
Vegyszerrel vagy anélkül?
Mint minden nyavalyára, a tó algásodására is igaz, hogy jobb megelőzni, mint kezelni.Az algák szaporodásának féken tartásához több dologra is szükséges ügyelnünk. Az egyik alapvető körülmény a tó elhelyezése: az algaprobléma egyik gyakori forrása, hogy a tavat tűző napra építették.
Hogyan árnyékoljunk?

Ha árnyékolunk, hűvösebb marad a víz. Árnyékot nyújthat egy épület, fa, bokor, a partszegélyre telepített magasabb növekedésű nád, gyékény, stb., és a vízfelszínt borító úszó növények.
Törekedjünk rá, hogy a vízfelszín minimum egyharmadát növények (pl. tavirózsa, úszók) borítsák.
A vízi- és mocsári növények tömege azért is fontos, mert táplálékuk ugyanaz, mint az algáké. Ha sok növényünk van, azok kivonják a felesleges tápanyagokat a vízből, „eleszik” azt az algák elől. Éppen ezért javasoljuk, hogy a növények ültetőközege ne legyen túlságosan tápdús: ne „trágyázzuk” a vizet, hagyjuk, hogy a tóból vonják ki a tápanyagokat!
Miért fontos a vízgépészet tervezése?
A pangó víz szintén kedvez az algáknak.A vízgépészet tervezésénél, beüzemelésénél ügyeljünk, hogy ne maradjanak átmozgatatlan, pangó vizes részek (ezeket szeretik amúgy a szúnyoglárvák is).
Ehhez kapcsolódik az elégséges vízszűrés fontossága is. A lebegő anyagok mechanikus kiszűrése az átlátszóságot is növeli, a mikroorganizmusok munkáján alapuló biológiai szűrés megköti a káros anyagokat.
Hogyan biztosítható a víz megfelelő oxigéntartama?
A víz megfelelő oxigéntartalmát biztosíthatjuk oxigéntermelő hínárfélék telepítésével, mechanikailag a legegyszerűbb csobogó, szökőkút, patak építésével megoldani, de lehet víz alatti levegő-beporlasztással is. Ha elégséges az oxigén, a lebontó folyamatok optimálisan zajlanak le, nincs berothadó, bebüdösödő víz.
Van-e közük a kerti tó halainak az algásodáshoz?
Bizony, van. Halaink folyamatosan gondoskodnak a kerti tó szervesnyag-utánpótlásáról. Ügyeljünk az optimális víz-hal arányra!A növénytelepítési példában szereplő tóban (6-8 m3 vízben) gond nélkül 15-20 db 10 cm-es aranyhal tartható. A halak telepítésénél vegyük figyelembe, hogy azok nőnek, sőt szaporodnak is!
Ne vigyük túlzásba halaink etetését! Csak annyit adjunk, amennyi 2-3 perc alatt elfogy, és ezt is ritkán. Sok haleledel = sok halürülék = újabb jelentős alga-táplálékforrás.
Vízibolhák?!
Az élő vízibolhák szinte kizárólagos tápláléka az egysejtű algák tömege.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése