A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tanácsaim. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tanácsaim. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. május 18., vasárnap

Vegyszerek

Vegyszerek


Közismert, hogy vegyszeres kezelés nélkül a medencék vize néhány héten belül bezöldül, használhatatlanná válik. Sőt már néhány nap múlva a szemre még élvezhetőnek tűnő víz már nem felel meg az előírásoknak, és így a fürdőzés növekvő egészségügyi kockázattal jár. A szokványos mértékű szűréssel, 4-5 órás átforgatási periódusokban ugyanis nem lehet teljesen lebegőanyag mentessé tenni a medencék vizét, így az táptalajul szolgálhat a vírusok, a baktériumok, a gombák és a baktériumok számára. Ezzel persze azt is mondjuk, hogy hatékonyabb szűréssel a vegyszerigény nagyban csökkenthető lenne, és valószínűleg a jövő fejlesztései is ebbe az irányba mozdulnak majd.

Kevésbé hatékony szűrés - pl. papírbetétes vagy műszálas szűrők használata -, a vízhőmérséklet emelkedése esetén pedig a vegyszerfelhasználás törvényszerűen növekszik. Általánosságban elmondható, hogy a vegyszeres kezelés a ma elterjedt technológiák mellett mindenképpen szükséges része a vízkezelésnek.


A vegyszerezés feladatai:

  • fertőtlenítés
  • algamentesítés
  • pH beállítás
  • szűrést segítő pelyhesítés (esetlegesen)
  • vízkőkiválás meggátolása (esetlegesen)
  • átteleltetés

Medence takarítás

Medencetakarás

A medencetakarás fontos kelléke a meglévő medencénknek - legyen szó beltéri, vagy kültéri elhelyezésről.

A medence takarások esetén a víz felszínén úszó (vagy a felett közvetlenül elhelyezett ) valamilyen takaróról van szó, mely lehet motoros, vagy kézi működtetésű.
A medence fedések általában félmagas, vagy magas kivitelű fix, vagy mozgatható építmények, tehát egy könnyű szerkezetes felépítményről van szó.

A medence takarások lényege, hogy beltéri medencék esetén nagymértékben csökkentik a vízpárolgást, és ezáltal védik épületünk szerkezetét.


Kültéri medencék esetében segítenek a medence tisztán tartásában (megvéd a medencébe hulló szennyeződések egy részétől), segítenek a medence vizének felfűtésében, és a vizünk hőmérsékletének megtartásában is. Egy takarás akár 3-6 fokkal is emelheti medencénk hőmérsékletét !




Karbantartás

Karbantartás:

Az elhanyagolt medencét azon kívül, hogy látványa lehangoló, használni sem lehet.
Az első intő jel, hogy a medence burkolata csúszóssá válik. A második, hogy a medence vize opálos lesz, és ha ekkor sem avatkozunk közbe rövid idő múlva zöld színűre változik vizünk.

A medence karbantartásának elvégzése sok gonddal, és elfoglaltsággal jár. Nagy melegben gyakrabban, hideg időszakban ritkábban kell a medence karbantartást elvégezni.
Rendszeresen ki kell takarítani a tisztítórendszerbe beépített szűrőket, a szűrőhomokot vissza kell mosatni, vagy a papírszűrőt ki kell tisztítani. A medencét ki kell porszívózni, el kell végezni a vegyszerezést, és végezetül ki kell takarítani a gépházat, valamint a medence környezetét.

Van aki szívesen foglalkozik a medencéjével, és élvezettel takarítja azt, viszont sokan viszolyognak ettől a munkától, vagy egyszerűen idő hiányában nem tudják elvégezni.






Páramentesítés

Páramentesítés:

A páramentesítés, minden zárt térben épült medence esetében, nélkülözhetetlen feladat.

De ha szauna, merülőfürdő, zuhanyzó, vagy bármilyen vizes helység van, akkor is indokolt a páramentesítők használata.

Ezzel megóvhatjuk épületünk állagát, esetleg fűthetjük a medenceteret, komfortérzetünket javíthatjuk.

Léteznek falra szerelhető típusok, vagy földre állítható / telepíthető gépek is

Medence fűtés

Medencefűtés:

A víz fűtése célszerű lehet a medence kihasználhatóságának , valamint a komfortérzet növelése érdekében is.


A medence fűtése történhet: elektromos fűtők, kazánhoz csatlakozó hőcserélők, gázüzemű átfolyásos vízmelegítők, napkollektorok, hőszivattyús rendszerek segítségével. A fűtés segítségével kültéri medence esetén márciustól egészen októberig meghosszabbíthatjuk a fürdési szezont.
Ha fedéssel is rendelkezünk, akkor a zárt légtér miatt (esetleg a légteret is fűtve) szinte egész évben használhatjuk medencénket.

Beltéri medence esetén is szükség van a medence fűtésére, de itt jóval energiatakarékosabb módon tudjuk ezt megoldani.
Viszont a beltéri medencéknél elengedhetetlen a medence légterének páramentesítése, máskülönben az épület nedvesedése miatt nem kívánt szerkezetromlás következhet be rövid időn belül.

Medence világítás

Medence világítás

A medencevilágítás nem alapfelszerelése egy magán- vagy közcélú medencének, de e termékekre fordított összeg megtérül azzal a látvánnyal, melyben minden nap gyönyörködhetünk nap nap után...!


A világítást fém halogén nagy teljesítményű világítótestekkel, vagy kisebb, gyengébb fényerejű LED-es világítótestekkel oldhatjuk meg.


Polipropilén (PP) műanyag medencék

Polipropilén ( PP ) műanyag medencék


Jelenleg az egyik legkedveltebb medencetípus. A jó minőséget és időt állóságot a több évtizedes német cég által gyártott 6 mm vastag polipropilén lemezek biztosítják számunkra. A műanyag rossz hővezető tulajdonsága miatt ezen medence testek egyik nagy előnye a kiváló hőszigetelő képesség. A medencék az extruderes hegesztési eljárásnak és a több, mint 15 éves szakképzett gyakorlatnak köszönhetően tökéletes vízzárással készülnek. Ezek a medencék készülhetnek peremes, szegélyköves és feszített víztükrű kivitelben. A kényelem érdekében kiegészíthetők különböző méretű és formájú lépcsővel és ülőpaddal. Mint minden földbe süllyesztett medencéhez, így ehhez is szükséges föld- és betonmunka végzése. Azonban a polipropilén medence másik nagy előnye, hogy bizonyos formában és méretben felszín felett, süllyesztés nélkül is használható.

Feszített víztükör

Feszített víztükör


Előnyei:

  • medence mélysége teljes egészében kihasználható (nincs a vízfelszín felett 10-15 cm perem),
  • nincs vízkő-, illetve zsíros szennyeződés lerakódás a vízvonal magasságában,
  • esztétikai szempontból általában kedvezőbb a megítélése.

Süllyesztett víztükör

Süllyesztett víztükör


Előnyei:

  • szokásos magánmedence méreteknél vízkezelés szempontjából egyenértékű a feszített víztükrű rendszerrel,
  • kivitelezés egyszerűbb, olcsóbb,
  • medenceszerkezet kisebb helyigényű, és nincs szükség járulékos építészeti objektumra (kiegyenlítő tároló),
  • a vízforgató rendszer működése járulékos zajoktól (víz csörgedezése) mentes,
  • vegyszerkipárolgás mértéke alacsonyabb.

Beltéri medence

Beltéri medence


Előnyei:

  • bármikor használható,
  • üzemeltetése kevesebb gonddal jár (környezeti hatások nem jelentősek),
  • téliesítésre nincs szükség.

Amire ügyelni kell:

  • a medencetérben a levegő hőmérséklete 2-3 fokkal haladja meg a medencevíz hőmérsékletét (kellemes közérzethez, illetve a kiszabaduló pára kezelhetősége érdekében),
  • medencetér fűtésének, párátlanításának gondos tervezésére, az épületrész, nyílászárók jó hőszigetelésére,
  • célszerű a medencét szerkezetileg az épülettől elválasztani,
  • medence vízáróságának fokozott követelménye (épület szerkezeti károsodásának elkerülése érdekében)





Kerti medence

Kerti medence

Előnyei:
  • általában nagyobb méretű medencét lehet építeni,
  • az úszás, pancsolás a szabadban a legkellemesebb (ha jó az idő!),
  • medence kivitelezése olcsóbb,
  • nincs szükség szellőztető, párátlanító rendszerekre,
  • a víz fűtése esetleg elhagyható, vagy elhalasztható.


Amire ügyelni kell:

  • a kert növényzetére: legjobb, ha a medence körül csak füves rész van, mivel a bokrokról, fákról lehulló levelek feleslegesen terhelik a tisztítórendszert, több elfoglaltságot okoznak a tulajdonosnak,
  • jó, ha a medence minél szélvédettebb: hőveszteség kisebb, kellemesebb hőérzet, kevesebb szennyeződést hord a medencébe a szél,
  • medence kiemelése: ha a medence némiképp kiemelkedik környezetéből nem válik a szélhordalékok, csapadékvizek gyűjtőhelyévé,
  • a talajviszonyokra: medencét feltöltött talajon alapozni nem szabad,
  • építési hatóság előírásaira.

Mi kell a medence építéshez?

Mi kell a medence építéshez?


Elsősorban megfelelő hely a kertben, vagy a házban.
Építési engedély
A jelenleg hatályos jogi szabályozás szerint a bruttó 50 köbméternél nagyobb űrtartalmú fürdő és más célú medence létesítésénél az építtetőnek építési engedélyt kell kérnie az ingatlan fekvése szerinti elsőfokú hatóságtól. (Továbbá a szabályozás szerint az 1,50 méternél mélyebb medencék is építési engedélykötelesek).


Az építési engedélynek általában tartalmaznia kell:

  • 90 napnál nem régebbi hivatalos helyszínrajzot,
  • tulajdonlap másolatát, illetve tulajdonosi nyilatkozatot,
  • az építéssel érintett szomszédok nevét és címét,
  • műszaki engedélyezési tervet, tervezői nyilatkozatot,
  • közművek (víz, csatorna) elvi hozzájárulását,
  • nyilvános használatú medencék esetében ÁNTSZ hozzájárulást.


Tapasztalatom szerint az engedélyt általában megadják, de célszerű a műszaki osztállyal való előzetes egyeztetés, mivel részletkérdésekben eltérő lehet a megítélés (pl. a háztól, kerítéstől való minimális távolság). Előfordulhat a közművek elutasító álláspontja, azonban általában ilyenkor is található az engedélyezést lehetővé tévő megoldás. Fontos tudnivaló, hogy a medence által elfoglalt terület nem számít beépített területnek.
Nem utolsósorban pénz.